Azok a pr-menedzserek, akik vallásosan hisznek az "egységes arculatban", amit brandépítésnek neveznek, átvették az uralmat a cseh vasutaknál is. Pusztító munkájuk lázadást provokált.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás JúliaTöbb tízezer szájmaszkot, gumikesztyűt, kézfertőtlenítőt osztott ki és szerez be a MÁV.
Szerző(k): Rácz GergőKisiklott csütörtök reggel egy Párizs és Strasbourg között közlekedő nagysebességű vonat (TGV).
Szerző(k): Domokos LászlóA Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén a kormány és a főváros képviselői megegyeztek többek között a HÉV-vonalak felújításáról és bővítéséről, a járművek cseréjéről, a Galvani híd megépítésének, a déli körvasút fejlesztésének és a kisföldalatti felújításának egységes támogatásáról - jelentette be a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár.
Szerző(k): Domokos ErikaTarlós István bekerült a MÁV igazgatóságába, a volt polgármester hivatalosan február 11-én került be a testületbe – írja az Index.
Szerző(k): Szász PéterA Szombathely és Kőszeg közötti vasútvonal korszerűsítésének kivitelezésére írt ki közbeszerzést a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. A becsült ellenértéket nem közölte, a munkát 15 hónap alatt kell elvégezni.
Szerző(k): Németh GézaKedvezőek a feltételek ahhoz, hogy a magyar kormány és az osztrák Rail Cargo Group megállapodjon a Rail Cargo Hungaria részleges visszavásárlásáról - ismerteti a keddi a Magyar Nemzet az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielAz osztrák határon vasárnap este megállítottak egy Velencéből Münchenbe tartó vonatot, miután az olasz állami vasút értesítése szerint két utas is lázas tüneteket produkált - írja a Sky News híre alapján az Index.
Szerző(k): Szepesi Anita